Elérhetőség: IRINYI JÁNOS ÚT 1.
Tel: 48 / 310 – 822, Fax: 48 / 512 – 351
e-mail: iskola@suranyi-szki.sulinet.hu
web: www.suranyi-szki.sulinet.hu
Történet: Az intézet 1961-ben kezdte meg mûködését 103 tanulóval, 5 pedagógussal, 6 szakoktatóval, 4 gazdasági dolgozóval. A képzés szerves vegyész és nitrogénipari vegyész szakmákban indult. Az iskola elsõsorban a Borsodi Vegyi Kombinát szakember szükségletének a kielégítésére jött létre. A következõ években bõvült az oktatott szakmák száma, s ezzel arányosan emelkedett a tanulók ill. pedagógusok létszáma is.
Intézményünk 1963-ban lett önálló, ekkor kapta a MüM 105. sz. Iparitanuló Intézet nevet. Ebben az idõszakban a BVK mellett a TVK és ÉMV szakember utánpótlását is képezi elsõsorban vegyész szakmákban. Az oktatás egy szükség épületben történt, ahonnan 1968-ban költözött be az iskola a jelenlegi helyére. Az új épületben 12 tanterem, több tanmûhely, szertár, tornaterem s kiszolgáló helyiségek biztosították a zavartalan képzést. A tanulólétszám 1165 fõ volt.
1978-ban társadalmi összefogással elkészült a 400 fõs kollégium. Az iskola és kollégium között szoros kapocs jött létre. Az iskola egyes helyiségei átkerültek a kollégiumba, s így csökkent a zsúfoltság. Ez a tendencia késõbb tovább folytatódott. Ma már tantermeknek, tankabineteknek, tanboltnak, tanmûhelyeknek is helyet biztosít.
Ebben az idõszakban már három szakmacsoportban – vegyipar, villamos, szerelõ – történt a képzés a környezõ gazdálkodó egységek számára.
1980-ban indult a szakközépiskolai képzés bányaelektro lakatos szakmában. Ezt követõen egyre nagyobb teret nyert e képzési forma.
1987-ben készült el az intézet autószerelõ tanmûhelye.
A mûhelyben lakossági szolgáltatásként gépkocsijavítás, környezetvédelmi mérést és az országban az iskolák közül elsõként személygépkocsi mûszaki vizsgáztatást végzünk. 2001-ben a mûhely generális felújítására került sor. Jelenleg mind a szolgáltatás, mind a szakmai gyakorlati képzés vonatkozásában minõségirányítási rendszerrel rendelkezünk.
Az 1989/90-es tanévben az ipari szakmák (vegyianyag-gyártó, géplakatos, villanyszerelõ) mellett a szolgáltató szakmák (élelmiszer és vegyiárú eladó, szakács, pincér, fodrász) irányába nyitottunk. Beindítottuk a kereskedelmi technikus képzést. Ma már a szolgáltató szakmákban képezzük tanulóink közel 75%-át.
Ebben az idõszakban következett be a fenntartóváltozás is, az iskola városi irányítás helyett megyei mûködtetésû intézmény lett.
Intézményünk pályázat útján bekerült 1998-ban két szakmacsoportban (kereskedõ-marketing, közlekedés) a világbanki modellnek nevezett új szakmacsoportos képzési formába.
Napjainkban elfogadottá és általánossá vált a NAT, majd késõbb a kerettantervek bevezetésével a szakmacsoportos képzés intézetünkben.
Az iskola személyi-tárgyi feltételeit a szükséges képzési struktúra változása miatt rendszeresen módosítottuk, hozzáigazítottuk mûködésünkhöz.
A nagyvállalatoknál kialakított tanmûhelyek a Borsod Chem Rt. kivételével felszámolásra kerültek, a képzést megszüntették vagy leépítették. Az intézet gyakorlóhelyek biztosítása érdekében tanmûhelyeket, tanboltokat, tankabineteket, tanirodát, vegyészlabort, fodrászszalont alakított ki. Ezek stabilizálták a szakképzésben vállalt szerepünket.