Elérhetőség: Kossuth út 12.
Telefon/faxszám:
06 49 552 065
E-mail:
kissjgimn@kissj-mcsat.sulinet.hu
Történet: Középiskolánk több mint 40 éves múltra tekint vissza.
1963-ban egyetlen osztállyal indult a gimnáziumi oktatás a közös igazgatású mezőcsáti Általános Iskolában és Gimnáziumban mindössze két középiskolai tanárral. 1965-ben született döntés arról, hogy önálló épületet kapjon az intézmény.
Az „új” épület.
1969 nyarán vált önálló intézménnyé a középiskola, Gimnázium Mezőcsát elnevezéssel, ekkor már két első osztályban kezdték meg tanulmányaikat a gimnazisták.
Ballagás, 1973.
1975 áprilisától Nógrádi Sándor nevét viselte az intézmény. Folyamatosan „épült” a tanári testület is. Számos Mezőcsáthoz kötődő volt diák – közülük többen iskolánk tanítványai
voltak – tagja lett a testületnek, szaktudásuk, elhivatottságuk, eredménymotiváltságuk, az iskoláért tenni akarásuk áthatja munkájukat. 1984-ben profilváltásra került sor, mikor is beindítottuk az egyik első osztályban a közgazdasági képzést számviteli-gazdálkodási ágazaton, melyet 1992-ben a gyorsíró, idegen nyelvi gépíró ágazat indítása követett. Ezt követően megnőtt az érdeklődés iskolánk iránt.
Polgármesteri köszöntő, 1993.
A rendszerváltozást követően a Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola, Mezőcsát nevet használta az iskola 1993 novemberéig, amikor is a mezőcsáti születésű költő, lapszerkesztő nevét vette föl, és Kiss József Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola néven működött tovább.
A névadó ünnepség.
1994-ben beindítottuk a hatosztályos gimnáziumi képzést. Ebben kiemelt célként kezeljük a tehetségek gondozását, a felkészítést a sikeres továbbtanulásra.
Iskolánkban a közgazdasági orientáltságú osztályra alapozva az érettségit követően közgazdasági szakmai képzést indítunk az érdeklődésnek megfelelően, folytatjuk továbbá az esti tagozatos gimnáziumi felnőttképzést.
Az iskola szakos ellátottsága megfelelő. A pedagógusaink hivatástudata magas, törekszenek a szakmai megújulásra 2006 óta egyre többen alkalmazzák az élethosszig tartó tanulás képességének megalapozását, valamint a hátrányos helyzetű tanulók esélyegyenlőségének növelését szolgáló kompetencia alapú képzés és oktatás programcsomagjait.
A 2005-ben érettségizett hatosztályos gimnazisták.
A közgazdasági szakközépiskolások gyakorló kft-je.
A pályázati lehetőségek maximális kihasználásával iskolánk felszereltségét átlagon felülivé tettük. Berendeztünk 3 számítógépes termet (egyet az általános gimnáziumi, egyet a közgazdasági, szakmai, egyet az idegen nyelvi multimédiás képzés számára). Nyelvi laborok biztosítják az emelt szintű idegen nyelvi oktatás körülményeit. A közgazdászok életszerűen berendezett tanirodában sajátíthatják el szakmájuk alapjait. Az egészséges életmódra nevelés jegyében a tornaterem mellett kialakítottunk egy tornaszobát, ahol lehetőség nyílik speciális foglalkozások tartására. A tapasztalat azt mutatja, hogy jó szellemi munkát csak edzett testtel lehet végezni. Valamennyi osztályteremben korszerű, EU szabványoknak megfelelő világítótestekkel biztosítjuk a megfelelő fényerőt. A fűtési rendszer korszerűsítésébe is belekezdtünk a kazánok cseréjével.
Informatika oktatás és karácsonyi vásár 2005-ben.
Iskolánk 1993 óta minden évben megrendezi Mezőcsát szülöttének emlékére a Kiss József Napok rendezvénysorozatát. A programokat néhány éve több hónapra osztottuk szét az arányosabb munkavégzés és a gondosabb előkészítés jegyében. Október közepétől november végéig minden hetet más szakmai munkaközösség rendezvényeivel töltünk ki. A megszervezett megyei, regionális, városi és iskolai versenyeknek elsősorban az a hasznuk, hogy bővítik ismereteinket, tudásunkat, fejlesztik esztétikai érzékünket, tanulási-tanítási tapasztalatot jelentenek tanárnak és diáknak egyaránt, és módot adtak szakmai tapasztalatcserére, az emberi kapcsolatok elmélyítésére.
A szalagavató ünnepségek iskolai hagyományunk minden évben visszatérő megható alkalmai. A tanulók minden korosztályát megmozgatják a Diákönkormányzati Nap játékos versenyei. A gyerekek aktív résztvevői, alakítói az iskolai életnek. Lelkesen használják a számítógépeket az Internet Klub délutáni időpontjaiban, szerkesztik az iskolaújságot, működtetik szünetekben az iskolarádiót, esténként a helyben szervezett táncművészeti iskolát látogatják. 2007 óta minden tavasszal természettudományi diákkonferenciát szervezünk, amelyen a tanulók látványos kísérletekkel színesített bemutatókkal népszerűsítik a természettudományokat.
Szalagavató és DÖN, 2006.
Intézményünket a „A Mezőcsáti Középiskolásokért” Alapítványon keresztül egyre többen támogatják személyi jövedelemadójuk 1 %-ával, illetve az évente megrendezésre kerülő jótékonysági bálunk alkalmával.
A mai épület és az emlékkő.
2005 nyarától ÁMK-ba integráltak bennünket, így újra közös igazgatás alá kerültünk az általános iskolával és több más városi intézménnyel. Szakmai önállóságunk viszont megmaradt, így továbbra is a színvonalas oktatás és a gyermekközpontú nevelés szellemében kívánunk az iskolahasználók – városunk, szűkebb és tágabb régiónk diákjai és szüleik – szolgálatára állni.